Tag Archives: HBC

Kenu utak Kanadában

Kenu utak Kanadában

FGH 

Míg az amerikai Vadnyugat főszereplője cowboy, a tehénpásztor, kocsmahős, revolver bajnok, addig Kanada nemzeti hőse a voyageur, a hivatásos kenus. Amikor az angol, skót, francia telepesekkel a tőke is megjelent a jórészt még feltáratlan Kanadai tó- és erdőrengetegekben, a figyelem elsősorban a hihetetlen gazdagsággal kecsegtető prémkereskedelem, azon belül is a hód prém  körül összpontosult. A hód persze az indiánok számára is nélkülözhetetlen volt, húsa csemegének számított, prémjéből ruhát, fogából kiváló vágó szerszámokat készítettek. A hód Kanadában számtalan család, cég, egyesület jelképe, a kenu lapátok tollának  első és meghatározó formája a hód (és a vidra) farka volt. A  hód ugyanúgy végezte,  mint az amerikai síksági indiánok táplálék állata, a bölény. Úrinő hódprém nélkül, úriember hódbőr kalap nélkül nem tudta elképzelni magát. Európa kivégezte a hódot.



lapátformák  hód 06_rs

Kanadában nem postakocsi utakat, hanem hajókat építettek a hódítók, az indiánoktól megtanult kenuzással  számukra ismeretlen útvonalak ezer  mérföldjeit járták be vad, zúgókkal, zuhatagokkal tarkított veszélyes  vizeken. Ezeknek az utaknak és Kanada nemzetté válásának volt a hőse a voyageur, aki kis termetű kellett, hogy legyen, mert így több rakomány fért a kenuba, napi 16 óra evezés után tábort vert, dalolt a tűznél, állandóan vidám volt és harsány, a felfordított kenu alatt aludt, a zuhatagok mentén hátán cipelte a 90 fontos kötegekbe csomagolt  prém bálákat  és a kenut, ez volt a híres-hirhedt  portage,  ma átemelésként emlegetjük, szabad volt, bohém és független.

images VO1 2733796543_80c755842f

A két vezető prémkereskedelmi vállalat, a francia  North West Company, és a kettőjük viaskodásából végül győztesen kikerülő brit Hudson’s Bay Company szervezte  a több száz kenuból álló szállítmányokat, amelyekben a  „brigádok”-ba tömörülő,  évekre szerződő voyageur-ok  élete zajlott.
A voyageur-ekre legnagyobb veszélyt az időjárás jelentette. Az esőzések, olvadások miatti hirtelen áradások állandóan megváltoztatták a már ismert zúgókat, olykor a járhatóság látszatát keltetve ezért, mindig mindent újra kellett értékelni egy út során. Egy-egy szélesebb öböl, torkolat, víztározó leküzdésekor a szél jelentett veszélyt. Kanada tavai, torkolatai tenger méretűek, tengeri méretű hullámokkal. Ha a csapat egy túlterhelt kenuval az átkelést választotta a part menti kerülés helyett, akkor ugyan időt nyert, de számolnia kellet akár az elsüllyedéssel, akár a kenu ketté törésével. A voyageur kenuknak ezek miatt a nagy hullámok miatt, és a zúgókon való áthaladáskor felcsapódó víztömeg miatt ilyen magas az orruk. Egy brigád 6-8 kenuból állt, a vezérhajó rossz döntése veszélybe sodorhatta az egész brigádot.

n_bn_bv_001341   bdv_233408

A néhány évet leszolgált voyageurnak joga volt prémsapkájába piros tollat tűzni, de valamennyiük nyakát és derekát piros kendő díszítette, lapátjuk tolla is gyakran piros, ők honosították meg Kanadában a piros színt. Ezek a kemény legények szenvedélyes táncosok voltak, akik a szabadság, a kaland kedvéért hagyták ott a fülledt francia várost. Vidáman  kereskedtek az indiánokkal,  főzési kellékeket , alkoholt, gyöngyöket, csecsebecséket, fegyvereket, lőszereket, takarókat, varró kellékeket, lisztet és sót kínáltak gyógyfüvekért, húsért, olykor asszonyért  cserébe.   Haj,..…ez volt ám a vízitúra…!

heming_canoe_yeltoq

Amerika erőszakos, gyilkosságokkal, csonkításokkal, kínzásokkal, kitelepítésekkel, szószegéssel, járványok szándékos elterjesztésével csipkézett fehérek általi  „meghódításával” ellentétben Kanadát jóval később, és békésebb módon lakta be a fehér ember. Trader-nek, trapper-nek, voyageurnak általában a francia túlfinomult poshadt polgári élettől menekülő kalandvágyó, romantikát kereső férfiak álltak, akik jól érezték magukat a szabad ég alatt, és akik  valamely zuhatag habjai közt lelt halálukkal, vagy végig dalolt életükkel, olykor több indián  feleségükkel, de elsősorban a minden körülmények közötti helytállás hősies példájával  Kanada felemelkedésének, a kenukultúra elterjedésének, így közvetve a mi felhőtlen  túrakenuzásunknak is megalapozói voltak.

 

Teherbírás és biztonság.

A feladat  és a közeg kialakította a legalkalmasabb járművet. A  voyageur-ek posta- és teherszállító kenuikon tonnákat szállítottak, gyakran folyással szembe is. Ezeknek a kenuknak két alap- és számtalan altípusa alakult ki. Nyírfakéregből készültek, akárcsak kisebb testvéreik, de elkészítésük jóval több időt vett igénybe. Ugyanilyen méretű, part menti tengeri hajózásra alkalmas (Nootka, Haida, stb) bödönhajók is rendelkezésre álltak, és folyamatosan működtek a nyugati partvidéken, de erre a feladatra elsősorban a súlyuk és szélességi méret határaik miatt alkalmatlanok voltak. A keleti partok irányába a „Grand Portage”-on   használták a nagy, általában 11-13 m x 170-180 cm-es  (7:1 hossz-szélesség arányú) Canot de maitre-t, a mesterkenut,  mely a  kanadai Civilizáció-történeti Múzeumban központi  helyen szerepel, ez a  klasszikus Voyageur  Canoe a kanadai nemzeti érzés alapja.

voyager_canoe             1607011351_f6347d7a73

Ezt a kenut eredetileg a Hudson öböl nyugati partján a nyugati Cree indiánok készítettek.  Ez volt az a jármű, amely utak híján lehetővé tette a kanadai prém kereskedelem kibontakozását, amely bekapcsolta Kanadát a világkereskedelembe. Egy ilyen kenu kb. 3-4 tonna árut volt képes elvinni, merülése ehhez képest csekély volt, parton szállításához pedig elég volt 3-4 ember. A  prémet bálákba kötegelték, melyeket egy-egy portage során több fordulóval kellett olykor 10-20 km-es szakaszon elvinni köves, sziklás, hegyi terepen. A Mesterkenut 6-10 kenus hajtotta,  akik cédrus üléseken ülve eveztek. Egy-egy voyageur út 1000-2000 mérföldet szelt át napi két étkezéssel.

fig17_235519 bálaV

Azokon az északi területeken, ahol még több átemelésre volt szükség,  a  kisebb Canot du Nord, az Északi –kenut” használták. Az “Északi-kenu” mintegy hét-nyolc méter hosszú volt és hajtásához elég volt  3-6 kenus. Ez lett a leggyakrabban használt, legismertebb nagy kenu. Megpakolva összsúlya másfél tonna volt.

A hagyomány erről a két típusról beszél, a valóságban azonban jóval több féle voyageur kenu futott Kanada vizein. Ismét a funkció szerinti adaptációval találkozunk, nagy vízen se bárka, se csónak, se semmi egyéb, csak a voyageur  kenu, a gyakori átemeléses vizeken pedig a könnyebb, rövidebb  kenuk voltak egyedül alkalmasak a feladat ellátására.

A voyageur kenut nem lehetett csak hátul kormányozni sem mérete, sem súlya, sem a vad vízviszonyok miatt, ezért azt elől-hátul kormányozták, ez a technika már a korai tutajokon is megjelent a viszonylag tehetetlen sodródás miatt, de itt teljesedett ki, és lett a későbbi összes kenus technikai elem és manőver alapja.

Ezért az első és hátsó kormányos lapátja jóval hosszabb volt, ők ha kellett állva dolgoztak, jellegzetes  feladat megosztásukban az elöl elhelyezkedő kormányos igyekezett a kenu orrát eltávolítani a közeledő akadályoktól, kövektől úgy, hogy mindkét oldalra átnyúlva, de fogás változtatás nélkül rászedett a hajó orrára, azaz oldalról az orr felé húzott, egyszerűen ellökte a hajót a kövektől,  vagy mint manapság a túrakormányzásban tesszük a kenu farában,  a lapátot lappal a hajó oldalának támasztva éllel  elfeszítette a víztől a kenu elejét. Ettől a hajó az ellenkező irányba fordult. Ez volt az „ék”.  A hátsó kormányos segített ívbe vezetni a hajót, hogy a hátulról jövő sodrás ne érje a hajót oldalról, mert az általában boruláshoz vezetett. Elől az irányból kitérítés, új irányba berántás, vagy a jó irányból akaratlan kitérülés utáni visszairányítás, hátul az új irányba ívre vezetés, kezdeményezés, vagy lekövetés történt.  Leegyszerűsítve az első kormányos irányba „húzta” a kenu orrát, a hátsó irányba „tolta” a kenu farát, mielőtt még a rohanó víz  oldalba kapta volna a hajót. A szükség szülte elől-hátul kormányzásból nőtt ki az a briliáns technikai repertoár, mely a mai vadvízi kajakosokat, kenusokat oly meggyőzővé teszi. És fordítva, minden, amit ma számítógép tervezésű hajóinkban tudunk, alapjaiban megvolt a voyageur  canoe-k világában. Az elől-hátul kormányzás tehát ezekben a hajókban teljesedett ki, és lett alapja a későbbi klasszikus kanadai felállásnak – egy kenu-két ember-, ahol az első és hátsó embernek egymástól részben eltérő, de egyenrangú, pontosan meghatározott feladata, és saját technikája alakult ki. Az elől-hátul kormányzás lehetőséget adott az íveken manőverezésre, ami a rekreációs kenuzás kialakulásával szépen feledésbe is merült, és csak az 1940-es évektől tér majd vissza.

VOLAPÁT  Kanada dollár  voyageur mankónak

Az elöl – hátul kormányzás létszükséglet volt, spontánul alakult ki minden olyan kenuban, amely sikerrel akart megküzdeni a vad kanadai folyamokkal.

A voyageur kenu alapvető abban az értelemben is, hogy minden, amit ma egy kezdő vízitúrázónak meg akarunk tanítani, fellelhető a csapat kenuzás e korai, tökéletes helyzeteket teremtő, és tökéletes elvárásokat megfogalmazó formájában.

A képre kattintva egy kedves filmet nézhetsz minderről

Evolucio

Kenutúráink gyökerei


A kenuzás hőskora

Kanadában az elsők között használt felfedező útjain kenut Samuel de Champlain (1570-1635), s bár tengeri kenukról említést tesznek a nyugati világ hajós felfedezői már jóval korábban is,  az ő naplójában olvasható a tisztán belvízi kéreg kenuról szóló első elismerés:

„Hatalmas munkát és fáradságot jelentene, ha valaki mindazt hajóról látni akarná, amit célul tűzött ki maga elé, kivéve, ha nagyon sok pénzt szánna rá……a vadak kenuival azonban szabadon és gyorsan keresztül-kasul be lehet járni az országot……” (1603. július 2.) . 1603-ban Aymar de Chaste a kanadai prémkereskedelem monopóliumának tulajdonosa megbízta,  Samuel-t, derítse fel a Szent Lőrinc folyó vidékét, keressen utat Kína felé.  Champlainre mély benyomást tett az őslakosok (montagnais)  tudása,  ahogy kenuikat irányították, és főleg, ahogy a kenu számára leküzdhetetlen zuhatagokon egyszerűen a parton  szállították át a könnyű kenut. A franciák kimondottan a zuhatagokon való átkelésre terveztek egy kis egy személyes csónakot, ami azonban használhatatlannak bizonyult. Champlain volt az első, aki kimondta, hogy az európai hajózási technika a kanadai vadon vizeire alkalmatlan, a könnyű, szállítható, gyorsan elkészíthető, kis merülésű, ezért sekély vízben is használható és nagy teherbírású nyírfa kéreg kenu viszont tökéletesen megfelel a szárazföld vízi úton történő felderítésére. Champlain kapcsolatot teremtő képessége  kiváló volt, utazásai során az algonkin, huron, és ottawa indiánok is bizalmukba fogadták, tanították. Ő volt tehát az első, fehér ember, aki szervezett formában kéreg kenuval tett felfedező utakat a keleti part vidékén, a Szent Lőrinc folyón,  és a szárazföld belseje felé. Vízitúrázásunk  fő eszköze a kanadai fejlődési vonalból  származó  indián mintájú túra kenu, ezért  Champlaint kell a kenu túrázás atyjának tekinteni.

 kelly_champlain_quebecc  kelly_champlain_col pierre_esprit_radisson1121216

Nem lehet említés nélkül hagyni   Pierre-Esprit Radisson -t és Medárd Chouart des Grosseilliers-t, akik kalandos életük  során véghezvitt tetteikkel egész Kanada, kicsit az Egyesült Államok, a prémkereskedelem felfuttatása révén pedig elsősorban a kenuzás történetébe is beírták nevüket.

Radisson 1641-be n született Franciaországban, és még csak 16 éves volt, amikor az irokéz indiánok fogságába került. Az irokézek kínzásaitól csak úgy menekülhetett meg, hogy egy indián asszony örökbe fogadta.

Pierre Esprit Radisson2 Pierre Esprit Radisson.jpg1  Pierre Esprit Radisson

Idővel megszökött az indiánoktól, és miután megismerkedett Grosseilliers-vel, főképp annak bájos nővérével, a vadonban szerzett ismereteit felhasználva egy Colbert nevű gyarmatügyi államtitkár   támogatásával nekivágott Kanada rengetegeinek, hogy újabb területeket derítsen fel az akkor már nagy távlatokkal  kecsegtető prémkereskedelem számára. Útjuk nagy részét nyírfa kéreg kenukon tették meg, vad, ismeretlen folyókon, sellőkön, zuhatagokon, gyakran folyással szemben haladva, és az őserdő minden veszélyét túlélve  végül hatalmas mennyiségű prémmel tértek vissza. Útjukkal megnyitották az utat a vízen közlekedés, és a kenu felhasználása előtt. Ők fogalmazták meg először, hogy állandó francia telepet kellene felállítani a Hudson öböl partján, ahonnan már hajókkal lehetne tovább szállítani a kenukon  érkező prémet.


Megbízójuk, Colbert azonban nem akarván összetűzést az angolokkal, erről hallani sem akart, sőt Radissonék hirtelen nem kívánatosak lettek a finnyás francia udvar szemében,  mire ők  1667-ben a brit II. Károly elé tárták  terveiket, aki jóval fogékonyabb volt azokra, és elképzelésüket valóra váltva1670-ben Rupert herceg az őt támogató prémkereskedőkkel megalapította a Hudson´s Bay Company-t, amely az 1682-ben mégiscsak megalakult francia konkurens, a Compagnie du Nord (Radissont és Chouart végül ebben is benne volt) kifüstölése után máig a kanadai prémek elsőszámú importőre. 1671-tôl elárasztották Európát a finomabbnál finomabb prémek.

A HBC rohamosan  terjeszkedett nyugat felé,  közben egyre nagyobb területeket térképezve fel. Lezüllesztés helyett tervszerűen  együttműködtek az indiánokkal, rávették őket a nagy kenuk megépítésére, és kialakították a voyageur  brigádokat,  trapper-eket fogadtak, és tisztességes árat fizettek a leadott prémekért. A fizetőeszköz ritkán volt pénz,  többnyire  puska, lőpor, balta, szövet, takaró, edények.

bdv_233408  V currier_voyageurs

Délen a hétéves háborúba torkollott a bevándorlók tömeges érkezése, a franciák meggyengülése ellenére az angolok  adóemelésekkel igyekeztek fedezni emelkedő hadi kiadásaikat, ami végül a brit korona elleni, George Washington vezette lázadáshoz vezetett. Az 1775-tôl 1783-ig tartó Függetlenségi Háború eredményeként Új-Anglia helyén megalakult a függetlenné vált államok szövetsége, az Amerikai Egyesült Államok.

A vereséget szenvedett  királyhű  britek tömegesen menekültek a Szt. Lőrinc folyótól, ill. a Nagy Tavaktól északra fekvő területekre, amit eddigre a franciák már belaktak. A franciák nem avatkoztak be a Függetlenségi Háborúba, a britek pedig igyekeztek kerülni a konfliktusokat, ezért felhagytak adóreformjaik erőltetésével. Ezzel Kanada megerősödését is elősegítették.

Az Amerika két partja közti útvonal feltárása létkérdés volt a virágzó prémkereskedelemnek, ezért egy  skót fiatalember, Alexander Mackenzie,  aki tisztviselőként dolgozott egy szőrmekereskedésben, annak érdekében, hogy betársulhasson az üzletbe, vállalta, hogy  felderíti a vízi közlekedés  lehetőségét Amerika keleti és nyugati partja között. 1787-ben Montreálból észak-nyugat felé indult neki a laza 5000 km-es  útnak, de Fort Chipewyan után északnak tartott, és a Csendes óceán helyett az Északi Sarki tengeren kötött ki. Második útján eleve Fort Chipewyanból indulva, a Peace folyón kenuval nyugatnak tartott, és több, mint 1000 km-t árral szemben evezve hihetetlen szenvedések, csáklyázások, átemelések, hajótörések, sodrás elleni kenu vontatások, a nyugati parton ellenséges indiánok támadásai közepette végül a Csendes – óceán  közvetlen közelébe ért. Kereskedelmi szempontból útja sikertelen volt ugyan, de útja  a kéregkenu és saját diadala lett.  


Alexander Mackenzie    Alexander Mackenzie 1787 

Az említetteken kívül még számtalan névtelen, és néhány nagy utazó igyekezett Kanada útjait feltárni. David Thompson részletekbe menő térképeket készített, és jó kapcsolatokat épített ki az indiánokkal, az ő útmutatásai alapján indult utjaira Lewis és Clark expedíció. Mi azonban nem folytatjuk a felfedezők felsorolását, mert elértünk a második nagy korszakhoz. 

lewis_&_clark_low_columbia