Tag Archives: okosságok

A maraton túraversenyzésről

A túraversenyzésről 

A rekreációs és a verseny vonal sajátos találkozását jelenti a maratoni versenyek világa. Azért kell ezt megemlíteni, mert Magyarországon is egyre több olyan túraversenyt rendeznek, mely az amatőr vízitúrázókat várja elsősorban.  Gene Jensen amerikai műhelyében az 1940-es évektől egy új hajótípus, a verseny- és túra hajó keveréke jelent meg, ezzel együtt egy új lapáttípus és újfajta evezési stílus is született. Újításaival Jensen újabb lökést adott a kenus világnak.

Eredeti neve Eugene Jensen.  Maratoni versenyzői karrierje során az 1940-es évektől extra hosszú,  500 mérföldes versenyeken indult sikerrel.  Tizenhét évesen gondolt egy merészet, és 1000 mérföldet buszozott  az akkor piac vezető  Peterborough Kenu Társasághoz azzal az ötlettel, hogy építsenek számára egy egyedi, az eddigieknél hosszabb és gyorsabb kenut. Persze üres kézzel tért haza, és ettől kezdve társával Mike Cichanowskival, a későbbi (mai) Wenonah kenu építő cég alapítójával nekiálltak a hajó tervezésnek, hajóépítésnek

wpid-gene31

Jensen aktív marathon versenyzőként folyamatosan a hatékonyságot kereste, kutatta. Meg akarta reformálni a hajó formáját, ki akarta küszöbölni a „J” húzáskor a kormányzással és ütemvesztéssel fellépő fékező hatást, és mindig jobb megoldást keresett az ülő helyzetben leadható erő – lapát hossz – lapát forma összefüggésére.

Sit and switch

1949-től elsőként  mert szakítani a „J” húzással. Addig  szentségtörésnek számított, ha egy kenus nem végig azonos oldalon evezett és kormányzott. Jensen kiszámolta, hogy ha mindkét oldalon azonos erővel tud evezni és nem kormányoz forgatással, akkor egy maraton versenyen a csapásonként nyert centimétereket összeadva igen komoly előnyre tehet szert, nem beszélve az egyes izomcsoportok oldalváltásokkal járó pihenési lehetőségéről. Három csapásonként tehát oldalt váltott egyesben is, párosban is. Átfogáskor az új oldali alsó kézzel a másik alá fogott, pontosan úgy, ahogy azt a Hawai-i tengeri kenu versenyeken teszik.  A versenyzőtársak vigyorogtak, Jensen nyert, a következő évtől az oldalváltásos maraton evezés nem volt kérdés.

hit and switch

Következő újítása a hajlított szárú lapát volt. Az ülő helyzet és a kikormányzás nélküli technika miatt rövideket húzó, ezért  magas csapásszámmal evező versenyző a test mellett elég hamar szabadít. Jensen érezte, hogy az ülő helyzet a hátra dőlő medence miatt nem tesz lehetővé olyan fokú szabad törzs munkát, mint a „seggtámaszos” két térden támaszkodós, és még kevésbé mint a fél térdeléses technika, ezért ülve a lapát nagyobb mértékben billen át, mint  magasabban térdelve. Mivel az ülés miatt a törzs nem tud emelni, a túra technikából pedig eleve a törzs előre döntős, toló technika érvényesült, ezért rájött,  hogy ha a lapát a toll hátlapja felé hajlik, akkor a kétkarú emelőként működő lapát tollának vízzel bezárt szöge hatékonyabb előrehajtást eredményez, amennyiben a szabadítás még a test vonala előtt-mellett megtörténik. A versenyzőtársak hasukat fogták a furcsa lapát láttán, Jensen nyert, két éven belül mindenki ezzel a lapáttal evezett (bentshaft paddle).  Manapság 7 – 14 fokban döntik a lapát tollát a nyélhez képest, de némi tovább fejlesztéssel olykor a nyél is hajlított. Jensen e lapáthoz fejlesztette ki az un. kobra mankót.

BENT_SHAFT_LRG               bentshaft

2009large-grip maraton mankó, kobra fogás     a-series-grip

Jensen harmadik újítása a Mike Cichanowski-val közösen kidolgozott  J-kenu forma (Jensen canoe). Egyik újítása, hogy a korábbi szakmai vitát lezárva (hal forma) a kenu legszélesebb pontját a középvonal mögé vitte, ezzel a hajó orra lényegesen élesebb, soványabb lehetett. A sebességet nagymértékben befolyásolja, hogy egy hajó fara mennyire könnyen válik el a víztől – ezt a tulajdonságát az általa keltett hullámokból is kiolvashatjuk – Jensen minden szempontot figyelembe vett a tervezéskor, hajója minimális változtatásokkal máig a legjobb maratoni túrakenu. Ugyanez a logika és hajóforma volt jellemző a méret kritériumok szerinti rövid távú versenyhajók építés idején is.

Jensen kenu   régen és ma  JensenV1

És végül egy kis film a nagy újítóról   ITT

Szösszenet a túrakenuzásról, egybekről

Szösszenet a túrakenuzásról, egyebekről 

„… teremté ezért a nyolcadik napon az kenut, és látá vala, hogy igen nagyon jó volna…”

(Andy apokrif)
A valaha talált egyik legrégebbi hajó lelet egy Nigériában feltárt 8000 éves kenu,
a bödön hajó korszakból.
 
          
 Hazai és külföldi vizeken szervezett vízitúráinkon olykor nem árt, ha egy-egy feladat megoldásakor fejben is felkészültek vagyunk. Az alábbi írást azoknak szánom, akik szeretnének kicsit elmélyedni a kenuzás, túrakenuzás elméletében és gyakorlati eszközei között, akik tudni akarják, mikor mit, miért tegyenek, mi mit jelent, és mit nem.
 
               
Egytollú kenulapáttal evezünk, folyamatosan azonos oldalon. A lapát részei: a mankó (fölső fogantyú), nyél, toll ( a lapja).
A lapát alakja és arányai, a mankó formája két, egymástól markánsan különböző technikáról mesélnek, a kanadai vadvizes-ereszkedő, és az európai síkvízi-haladó túra technikáról, e kettő összevetéséből értjük meg a verseny technika sajátosságait.Ülve evezünk. A kanadai indiánok nyírfakéreg kenuikban, később a fehérek famegmunkálásra alkalmas szerszámaikkal készített fa kenuikban is két térden- sarkon ülve eveztek, ezt teszi a mai vadvizesek egy része is. Az indiánok azért, mert a sátorban sem volt székük, miért legyen a kenuban, guggolva ingatag, a hajó alján ülve lehetetlen nagy erőt kifejteni, a fehérek azért, mert ezt tanulták az indiánoktól, és mert rájöttek, hogy a köves, zúgókkal tarkított, zabolátlan folyókon két térden sokkal könnyebben semlegesíthető a kenu billegése, mint ülve, és egyszerűen szabályozható, hogy a súlypont, magasan, vagy alacsonyan legyen-e. Minél magasabb a kenus súlypontja, annál labilisabb a helyzete, de
annál nagyobb erő leadására, és annál nagyobb vízfelület befogására képes. A kenutól való távolodási képesség pedig egyenesen arányos a stabilitással.
 
A fehérek ezt hamar eltanulták, és mivel Kanadában nem utakat, hanem hajókat építettek a hódítók, a vadabb vizeken a két térden evezés,- olykor elöl – hátul csáklyázva kormányzás vált autentikus technikává. Az ülve evezés a nyugodtabb, síkvízi területeken, ill. a nagyobb, szilárdabb építésű kenukban alakult ki.
 
Az elöl-hátul kormányzás technikáját alkalmazták a hódítók és prémkereskedők azokon a teherszállító kenuikon, melyeket, a Hudson öböl nyugati partján a nyugati Cree indiánok készítettek, mérete 1112 cm x 173cm volt, a kanadai Civilizáció- történeti Múzeumban kiemelt helyen szerepel, ez a Voyageur Canoe a kanadai nemzeti érzés alapja. Ez volt az a jármű, amely helyettesítette az utakat, amely lehetővé tette a kanadai prém kereskedelem beindulását, amely körül megszületett az utazó,
felfedező, prémvadász a voyageur, és a hivatásos kenus mítosza, akik voltak olyan kemények, vidámak, merészek, mint a cowboy, vagy az aranyásó, de nem körözték őket, nem pisztollyal, hanem dallal, munkával, felfedezéssel, vadászattal, nyáron bérkenuzással, télen kutyaszános fuvarozással keresték kenyerüket.
 
Az elől-hátul kormányzás feladat megosztásában a kenu orrát az elöl elhelyezkedő kormányos igyekezett eltávolítani a közeledő akadályoktól, kövektől úgy, hogy mindkét oldalra átnyúlva, de fogás változtatás nélkül rászedett a hajó orrára, azaz oldalról az orr felé húzott, vagy egyszerűen ellökte a hajót a kövektől. A hátsó kormányos segített ívbe vezetni a hajót, hogy a hátulról jövő sodrás ne érje a hajót oldalról, mert az általában boruláshoz vezetett. Elől az irányból kitérítés, új irányba berántás, vagy a jó irányból akaratlan kitérülés és visszairányítás, hátul az új irányba ívre vezetés, kezdeményezés, vagy lekövetés történt. Leegyszerűsítve az első kormányos irányba „húzta” a kenu orrát, a hátsó irányba „tolta” a kenu farát, mielőtt még a rohanó víz oldalba kapta volna a hajót. A szükség szülte elől-hátul kormányzásból nőtt ki az a briliáns technikai repertoár, mely a mai vadvízi kajakosokat, kenusokat oly meggyőzővé teszi. És fordítva, minden, amit ma számítógép tervezésű hajóinkban tudunk, alapjaiban megvolt a voyageur canoe-k világában. Az elől-hátul kormányzás tehát ezekben a hajókban teljesedett ki, és lett alapja a klasszikus kanadai felállásnak – egy kenu-két ember-, ahol az első és hátsó embernek egymástól részben eltérő, de pontosan meghatározott feladata, és saját technikája volt, és ahol a kenuk mérete – egyik sem volt több 6 m-nél-, lehetőséget adott a finomabb, árnyaltabb, virtuózabb technikai elemek kidolgozására és rögzítésére. Ebben a felállásban a kenu forgáspontja valamivel a hossztengely közepe előtt volt.
 
Amikor azután egy ember evezett a kenuban, ahhoz, hogy vadabb vízen el tudja látni az első és a hátsó ember feladatát egyaránt, azaz a kenu elejét is, hátulját is el tudja fordítani, a forgáspontot a leggazdaságosabb helyen, középen tartva, középtájon kellett elhelyezkednie, ahonnan előrenyúlva és hátra fordulva mindkét feladatnak meg tudott felelni, és meg kellett találni azokat a lapátállásokat, szögeket, hajódöntéseket, amelyek segítségével egyedül is uralta a kenu orrát is, farát is, és az oldalazó technikák révén nem csak manőverenként fél (vagy az eleje, vagy a hátulja), hanem az egész hajó testet. Ld. Omer Stringer storry, canadian style paddling. Kialakult és kiteljesedett a kenuzás technikája és iskolája, mely magába foglalta mindazt a tudást, amire a névtelen elődök a túlélésért való küszködéstől a tudatos, tanulható technikákig rájöttek.
A nagy kenukban ülve eveztek, mert nem kellett a stabilitásért megküzdeniük. A kisebb hajókban azonban, amelyek jobban ki voltak téve a víz szeszélyeinek maradt a térdelés. Ezért aztán tőlünk nyugatabbra, ahol a keményebb vizeken manapság is túráznak kenukkal, ill. ahol a tradíciónak van még némi értéke, természetes a két térden térdelés. ill. a térdelőülés.
 
Az afrikai, arab bennszülöttek között vagy a távol keleten és az állóvizű, sekély, mocsaras, ártéri vadász területeken mindenhol az álló testhelyzet, és a csáklyázás is elterjedt. Jellemzően kenuik sem felkunkorodó orrúak, ami véd a hullámzástól, becsapódó víztől, hanem vagy fatörzsből kivájt, kiégetett bödön kenuk, vagy a fakérget egyszerűen felhajtották, mint mi a papírt, ha csákót hajtogatunk.
 

 
Az állva evezés számos mediterrán halász nemzet gyakorlatában elterjedt. Mindenhol, ahol a viszonyok ezt megengedik, hatékonyabb, mint az ülve, térdelve evezés. Tengerparti kultúrákban a gúzsevezővel (kétkarú emelő elven), állva, menetirány felé fordulva evezés vált általánossá. Ennek egyik oldalága lett a világ egyetlen hossz- tengelye mentén is aszimmetrikus hajója, a velencei gondola-evezés (mindig jobbos)
Mi ülünk. A kenuban egymás mögött ülve egymáshoz képest ellentétes oldalon evezünk. Amelyik oldalon evezünk, azzal a kezünkkel a toll fölött10-25 cm-re, a másikkal a mankót markolva fogjuk a lapátot. Húzáskor lehetőleg függőlegesen tartsuk a lapátot, így rá tudunk arra dőlni, és a súlyunkkal evezünk, nem a karunkkal. Az elől ülő adja a ritmust, ami nélkül – és ha nem egyszerre evezünk -, billeg a hajó. Takarékosan, a nagy izmainkkal evezzünk, próbáljuk az erőt a húzás irányába közölni. Megkülönböztethetünk elől- és hátul terhelő, azaz a testvonal előtt, és inkább a testvonal mögé erőt közlő technikát. Előbbiben az alsó kar-váll, utóbbiban a fölső kar-váll és a nekik megfelelő testfél dominál.Síkvízi túrázásban hátul kormányzunk, a hajóban a leghátsó tehát a kormányos, és egyben parancsnok. Ő látja be a hajót teljes hosszában, ő érzékeli leginkább az irányokat, az oldalra sodródást, az ő látószöge a legnagyobb.
A parancsnok önállósága és felelőssége a köteléken belül korlátlan.
Ő felel a hajó és legénység épségéért, az út sikeréért. Szabadon dönt legjobb tudása szerint, és nem él vissza helyzetével. Korától függetlenül parancsnoka és gondviselője a legénységnek, ezért korától függetlenül méltónak kell lennie csapata bizalmára. Két feladata van, kormányozni, és döntéseket hozni. Utóbbi a nehezebb.

A túra kenut kezdő szinten úgy kell elképzelni, mint az iránytű tűjét, ami középen van felfüggesztve, ha egyik csúcsa jobbra, akkor a másik balra tér ki a korábban már említett középponti forgáspont körül. Megjegyzendő, hogy a hátul kormányzás esetén mégsem olyan egyértelmű a forgáspont helye. Elvben a hajó középpontja, gyakorlatban azonban bizonytalan, a középpont és a kormányos között állandóan mozog, sőt mivel a kenu hátsó fele már rendezetlen vízmolekulákkal találkozik, ezért azokon könnyebben csúszik oldalra, a forgáspont normál terhelés (egyenletes trimmelés) mellett a középpont elé kerül. (A kormányzás profibb szinten éppen azt jelenti, hogy ha a helyzet úgy kívánja, a hajó elejét kell mozgatni a hátulja körül, ilyenkor a forgáspont a közép mögött van, ellenkező esetben fordítva, azaz a helyzet szerint irányítjuk a kenut egyeneseken, íveken, oldalra, vagy az orra felé.)
 
 
Alapesetben tehát a hátul ülő kormányosnak valamihez oda kell húznia a kenu farát, hogy az orra az ellenkező irányba forduljon, ill. valamitől el kell tolni, hogy az orr a lapát oldal felé forduljon. Ez a valami a víz. Ezért vagy oldalról maga felé, maga mögé húz, hogy a kenu farát oldalra odahúzza a vízhez…,
 

 
…vagy elúsztatja maga mögé a lapátot, hüvelykujját előre forgatva élére fordítja, és a nyelét a kenu oldalához támasztva, a mankót befelé húzva, elfeszíti a kenu farát a víztől.
 
Az egyes evezés (egy ember-egy kenu)
 
A fentiekből adódik, hogy amikor a kenu eleje az egyik, akkor a hátulja a másik irányba tér ki. Ha egytollú lapáttal a kenu egyik oldalán evezünk, annak orra az ellenkező oldalra, a lapáttól el, fara azonos oldalra, a lapát felé fordul:Ha ezt a fordulást meg akarjuk állítani, azaz a kenut egyenes futásban tartani, akkor vissza kell hoznunk az orrát, ill. vissza kell tolnunk a farát:„C“ „J“ „L“ húzásnak nevezik ezeket a manővereket.Legáltalánosabb és legtakarékosabb a J húzás, amikor a lapátnak húzó lapjával közöljük az erőt kifelé is. Forgatásnak, esetenként kiforgatásnak nevezzük. Szabadítás – a lapát vízből való kivétele – előtt felső kezünket hüvelykujjunk előretolásával csuklóból előre elforgatjuk.Túra kormányosok és horgászok gyakran alkalmazzák az L húzást, amikor a lapát hátlapját használjuk a kifelé történő erőközlésre. („Lapjával húz, élivel kormányoz“- tanítja Matula bácsi a Tüskevárban). Hüvelykujj felőli oldal hátra fordul. Kitűnő, kényelmes és hatékony technika, de bonyolultabb menővereknél nem mindig elég.Általánosságban, kis túlzással, és a trimmelis függvényében úgy vehetjük, hogy a kenus helye az a pont, ami körül a kenu elfordul.
Világos, hogy ha ez a pont a kenu farában van, akkor a kenu fara körül csóváljuk az orrát jobbra-balra. Ha a kenu orrában evezünk, akkor fordítva, az orr körül lendül a fara. Vagy csak az orra, vagy csak a faramozdul. Egyértelmű, hogy a leghatékonyabb, rángatástól mentes íveket a kenu közepén, pontosabban a közép mögött elhelyezkedve rajzolhatjuk, amikor a hajó mindkét végét képesek vagyunk elmozdítani a közepéhez képest, ill. a közép körül.Oldalra sodródáskor, szűk, gyors kanyarokban lehet szükség a C húzásra, amikor a hajó orrát behúzzuk, farát eltoljuk.
J és L húzást a kenuban középtől hátrafelé bárhol elhelyezkedve alkalmazhatjuk, a C húzást közvetlenül a kenu közepe után elhelyezkedve alkalmazzuk, amikor a közép elé fogva tudjuk az orrot behúzni. Azaz: kanyargós, nehéz vízen sokkal htékonyabbak vagyunk, ha a közép mögötti helyet foglaljuk el. Ha ellenkező irányba, a lapáttal ellentétes oldalra akarunk fordulni, akkor hátul elhelyezkedve „rászedünk a farára“ de középen elhelyezkedve ez esetben is jóval szebb, és főleg hatékonyabb manővereket hajthatunk végre. A kenu orrát be tudjuk tolni az ívbe, ezért jóval kisebb az oldalra kifelé sodródás. Ez az íves csapás. (söprés) A trimmelés azt jelenti, ahogy elhelyezkedésünkkel beállítjuk a kenu fekvését, azaz hogy az orra, vagy a fara álljon-e ki. A közép elé két esetben visszük a súlypontunkat, egyrészt akkor, ha nagyon meredek ívet kell végrehajtanunk úgy, hogy a hajó forgáspontja a közép elé kerül, tehát az orránál többet mozog, szinte levegőben lendül a kenu fara, ilyenkor egy gyors mozdulattal a manőver közben egy lábbal előre lépve, féltérden elhelyezkedve hirtelen terheljük meg a hajó orrát, – nehéz technika, másrészt, ha erős szembe széllel kell megküzdenünk, akkor előre helyezkedhetünk, ettől a kenu fara kiáll, és a szembe fújó szél mindig vissza nyomja azt mögénk, azaz egyenesbe.