A maraton túraversenyzésről

Posted on 2013-04-05 by Eventus.vizitura

A túraversenyzésről

A rekreációs és a verseny vonal sajátos találkozását jelenti a maratoni versenyek világa. Azért kell ezt megemlíteni, mert Magyarországon is egyre több olyan túraversenyt rendeznek, mely az amatőr vízitúrázókat várja elsősorban. Gene Jensen amerikai műhelyében az 1940-es évektől egy új hajótípus, a verseny- és túra hajó keveréke jelent meg, ezzel együtt egy új lapáttípus és újfajta evezési stílus is született. Újításaival Jensen újabb lökést adott a kenus világnak.

Eredeti neve Eugene Jensen. Maratoni versenyzői karrierje során az 1940-es évektől extra hosszú, 500 mérföldes versenyeken indult sikerrel. Tizenhét évesen gondolt egy merészet, és 1000 mérföldet buszozott az akkor piac vezető Peterborough Kenu Társasághoz azzal az ötlettel, hogy építsenek számára egy egyedi, az eddigieknél hosszabb és gyorsabb kenut. Persze üres kézzel tért haza, és ettől kezdve társával Mike Cichanowskival, a későbbi (mai) Wenonah kenu építő cég alapítójával nekiálltak a hajó tervezésnek, hajóépítésnek

Jensen aktív marathon versenyzőként folyamatosan a hatékonyságot kereste, kutatta. Meg akarta reformálni a hajó formáját, ki akarta küszöbölni a „J” húzáskor a kormányzással és ütemvesztéssel fellépő fékező hatást, és mindig jobb megoldást keresett az ülő helyzetben leadható erő – lapát hossz – lapát forma összefüggésére.

Sit and switch

1949-től elsőként mert szakítani a „J” húzással. Addig szentségtörésnek számított, ha egy kenus nem végig azonos oldalon evezett és kormányzott. Jensen kiszámolta, hogy ha mindkét oldalon azonos erővel tud evezni és nem kormányoz forgatással, akkor egy maraton versenyen a csapásonként nyert centimétereket összeadva igen komoly előnyre tehet szert, nem beszélve az egyes izomcsoportok oldalváltásokkal járó pihenési lehetőségéről. Három csapásonként tehát oldalt váltott egyesben is, párosban is. Átfogáskor az új oldali alsó kézzel a másik alá fogott, pontosan úgy, ahogy azt a Hawai-i tengeri kenu versenyeken teszik. A versenyzőtársak vigyorogtak, Jensen nyert, a következő évtől az oldalváltásos maraton evezés nem volt kérdés.

Következő újítása a hajlított szárú lapát volt. Az ülő helyzet és a kikormányzás nélküli technika miatt rövideket húzó, ezért magas csapásszámmal evező versenyző a test mellett elég hamar szabadít. Jensen érezte, hogy az ülő helyzet a hátra dőlő medence miatt nem tesz lehetővé olyan fokú szabad törzs munkát, mint a „seggtámaszos” két térden támaszkodós, és még kevésbé mint a fél térdeléses technika, ezért ülve a lapát nagyobb mértékben billen át, mint magasabban térdelve. Mivel az ülés miatt a törzs nem tud emelni, a túra technikából pedig eleve a törzs előre döntős, toló technika érvényesült, ezért rájött, hogy ha a lapát a toll hátlapja felé hajlik, akkor a kétkarú emelőként működő lapát tollának vízzel bezárt szöge hatékonyabb előrehajtást eredményez, amennyiben a szabadítás még a test vonala előtt-mellett megtörténik. A versenyzőtársak hasukat fogták a furcsa lapát láttán, Jensen nyert, két éven belül mindenki ezzel a lapáttal evezett (bentshaft paddle). Manapság 7 – 14 fokban döntik a lapát tollát a nyélhez képest, de némi tovább fejlesztéssel olykor a nyél is hajlított. Jensen e lapáthoz fejlesztette ki az un. kobra mankót.

Jensen harmadik újítása a Mike Cichanowski-val közösen kidolgozott J-kenu forma (Jensen canoe). Egyik újítása, hogy a korábbi szakmai vitát lezárva (hal forma) a kenu legszélesebb pontját a középvonal mögé vitte, ezzel a hajó orra lényegesen élesebb, soványabb lehetett. A sebességet nagymértékben befolyásolja, hogy egy hajó fara mennyire könnyen válik el a víztől – ezt a tulajdonságát az általa keltett hullámokból is kiolvashatjuk – Jensen minden szempontot figyelembe vett a tervezéskor, hajója minimális változtatásokkal máig a legjobb maratoni túrakenu. Ugyanez a logika és hajóforma volt jellemző a méret kritériumok szerinti rövid távú versenyhajók építés idején is.

régen és ma